2010. október 4., hétfő

huuu

Huhh ma kitűnően jó kedvem van:D remélem így is marad :P

Ma nemmentem infóra sajnos, pedig ezt vártam már 1 hete:/, de kiabsoztt fáradt voltam, uh inkább aludtam meg tanultam fizikát . bár azt most se tudom jobban:D dehát annyira nem is érdekel.

Aztán ma megy a Depeche Mode ezerrel:D SING IT LOUD !
hogy menynire tökéletes eza zene úristen. És menynire jó koncert volt.

Még az egyik exemtől kaptam a koncertjegyet :/ életem egyik legszeb ajándéka.volt.

2009. június 23
találkozás Lolitával, Dórával megmég pár emberrel a stadionoknál, majd áttérés a Tücsök sörözőbe. Alapból, alig akartak nekünk helyet talállni, + alapjáraton kva bunkók voltak, oda se mentünk többet eddig:D

Uhh aztán eljött az idő , hogy bemenyjünk. Egész közel sikerült állni a színpadhoz, majd el is kezdődött az előzenekar - a Motor:D sztem kva jó volt, de elég kevesen voltak még ezen a véleményen , ahogy elnéztük. Majd szünet. Hívtak Eriék is , hogy lejutottak , még hozzá vízvezetékszerelőnek öltözve Lacihoz XD meghalok :D:D:D meg ahogy Eri előadta a bejutást XD
aztán persze visszakellett mennie a műhelybe.
Fuu nah aztán elkezdődött az Isteni muzsika:D OMFG élőőben van előttem, az igazi legendák és áááááááááááááwww ^^ mondanom sem kell végig zokogtam örömömben az egészet, mindenki furán nézett de ez van :P Még összetalálkoztam apuék haverjaival Farkas Tomival meg Nyuszival:D ááá de és kibaszott jó koncert volt:D in your room, Question of time, Never let me down again flesh uhh ^^ és persze az elmaradhatatlan eső.
O.o Istenem de gyönyörő volt , tömegesen bőrig ázzni, és körbenézel és mindenki egy emberként üvölti, h Ricsárd tács féjsz :D

nah szval életem egyik legszebb élménye volt

és egykis zene a maiból:



And devoted to this song :


MGB

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése