Sütit kellett vinnem az esküvőre, így hát bementem a környékünk leghíresebb cukrászdájába és rendeltem mindössze 1500 rúpiáért, ami különösen olcsónak számít. Fura, hogy a volt töri tanárom elveszi a takarítónőt , de hát Zsuzsit mindig is kedveltem, de ami még furább, hogy engem is meghívtak. Míg elkészülnek a rendeléssel, körülnéztem a legújabb Adidas márkaboltban. Egész jók a lebegő futócipőik, bár a kerület lakóin kívül nem tudom kinek van még lehetősége futni. Visszafelé láttam , hogy valami nincs rendben a cukrászdában, közelebb érve már azt is láttam , hogy fura kinézetű fickók ráborították az egyik asztalt az eladóra. Azért félve bementem, mivel mégsem mehetek az esküvőre sütik nélkül, gondoltam gyorsan elhozom. Mikor aztán megláttam, hogy csak 3 darabot adtak, ami elfért egy kistányéron, azon kezdtem töprengeni ne egyem e inkább meg őket. Balszerencsémre , addig álltam ott amíg ki nem szúrtak azok a fickó. Még éppen sikerült kiszaladnom a boltból de máris üldözőbe vettek, én meg futottam tovább a piac irányába. Az volt az utolsó reményem ott talán elvegyülhetek - gondoltam. A piacon éppen valami fesztivál lehetett, úgyhogy zsúfolásig tele volt, aminek nagyon örültem. Főleg amikor megláttam Boyt, egy kb. 12 éves kisfiút, akit kitudja honnan ismertem, ő viszont szerencsémre teljesen ismerte a pályaudvart és engem, úgyhogy elvezetett oda. Igen, oda ahova még életemben sose merészkedtem , hiszen kitudja mi van a kerületen kívül. Gondolkozás nélkül felszáltam a legelső vonatra. Nem tudom kik voltak ezek az emberek,akik így a nyomomba eredtek, de nem mertem kockáztatni. Bárcsak mertem volna, mert a kerületen kívül sokkal ijesztőbb dologgal kellett szembesülnöm. A kerületen kívüli nyomorral. Magát a pályaudvart se ismerhette senki, legalábbis a kerületbeliek biztos nem. Én se tudtam, egyáltalán nem is jutott eszembe , hogy a kerületen kívül bárhova is elmenjek. Nem volt szokás. Jómagam azt hittem a fiú, valami jó rejtekhelyre akar engem elvezetni, így aztán mikor a nagy izgalomból felocsúdva észrevettem, hogy egy vonaton vagyok, amiről csak rég elfeledett rokonaim titkos könyveiben olvastam, nagyon meglepődtem. Kinéztem egy ablakon és a látvány nem volt valami kellemes. Szakadt koszos emberek feküdtek a pályaudvar minden oszlopa alatt, némelyek a kukákban turkáltak, mások csak magukban tévelyegtek. Látszott rajtuk, hogy sosem járhattak a kerületben, itt kell hogy éljenek. Meg is kérdeztem a mellettem álló hölgyet.
- Elnézést, mondja kérem milyen hely ez?
- Maga kerületi mi?
- Természetesen.
- Látszik, hogy nem volt még kívül. Ez kérem a nyomor. - mondta engem méregetve.
- Nyomor? Hát valóban létezik? - hitetlenkedtem, de már nem volt min. A saját két szememmel láttam. Valóban létezik. Ott ahonnan jövök, senki nincs aki ezt tudhatta volna, mert akkor biztos megpróbáltak volna változtatni rajta. Vagy pont az volt a cél? - így töprengtem magamban órákig.
- Uram, vagy, hogy mondják maguk,látom nagyon megviselte a hír, nem is csoda. Meddig utazik? - kérdezte mosolyogva a nő.
- Az igazság az , hogy nem tudom. Azt se tudtam, hogy létezik ez a jármű, se ezek az emberek,így azt se tudom hová tartok. Ez volt az egyetlen kerület a világon?
- Áh, ne viccelődjön, valóban ezt gondolta? Nem, több kerület is létezik, ezenkívül vannak még telephelyek és a Mag. Ezeket kötik össze a vasút hálózatok, a többi sivatag.
- Aahaa, próbálom feldolgozni, eltarthat egy ideig.
- Ha gondolja megmutathatom a kaput, ott talán majd jobban eligazítják.
- A kaput. Legyen. Messze van? - gondoltam már úgysem fogom megérteni mit mond, az is lehet, hogy bolond.
- Még két megálló.
- ÁÁá az remek, addig alszom egyet.
- Nem hinném, hogy lesz ideje rá. Öt perc és le is szállhat.
- Ha ön mondja. Maga nem jön velem?
- Nincs rá szüksége, a kaput ön is megtalálja, ott meg majd eligazítják.
- Rendben, nagyon köszönöm a segítséget.
- Ugyan, csak jobban összezavartam , mint kellett volna. De ha ezt maga segítségnek veszi , ám legyen. Szívesen. - majd intett, hogy siessek az ajtó felé.
- Még a nevét megtudhatom?
- Kian- bólintott félénken.
- Megtisztelő, hogy találkoztunk. Az én nevem Quintin Sliage.
- Szálljon gyorsan.
Már lenn is voltam a pályaudvaron. Itt nem voltak koszos emberek, mindenki rohant.
Én pedig nem találtam semmit. Gondoltam sok veszteni valóm nincs, felszállok valamelyik vonatra. Megakadt a szemem egy fehér díszruhás emberen aki két kisebb vonat előtt állt.
Gondoltam útba tud igazítani, így megkérdeztem:
- Elnézést uram, hova megy ez a két vonat?
- Jó estét, választhat. Az egyikkel az időben utazhat másikkal a térben.
- Ezt át kell gondolni - fogalmam sem volt miről beszél. Utazni az időben?- ez is bolond. Ám valóban nem tudtam dönteni, ha ez valóban azt jelenti, melyikkel járok jobban?
- Nem tudom melyik válna most hasznomra. Ön melyiket javasolja? - kérdeztem az urat.
- Én elsőre az időt javasolnám.
- Akkor legyen az. - nincs mit veszítenem, így felszálltam.
MGB
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése