2010. február 12., péntek

Otthon

Így hétvégére lebegedtem, szerencsére csak egy kis megfázás. Ennek örömére, kimentem nagyimékhoz pár napra, hamár a szüleim itthonhagytak:)
Hogy Stan Marsh szavaival éljek: Tudjátok ma is tanultam valamit.
NEm is egy dolgot, volt rá időm :P Mostanában megint tanácstalan voltam a jövőmmel kapcsolatban. Nemtudom hogy fog sikerülni, vagy hogyan fog egyáltalán a továbbtanulási tervem sikerülni. Teljesen összezavarodtam, sőt már néha azt gondoltam pályát tévesztettem, nem biztos , hogy vegyész akarok lenni. Mind ezt azért mert úgy érzem egyedül vok, legalábbis nem érzem azt a családi támogatást amit kellen, hogy érezzek. Mert elvileg az lenne a normális, h a szülők tisztában vannak a gyerek terveivel és minden erővel igyekeznek azt támogatni. Namost az enyémek néha (sajnos túl gyakran ) elfelejtik ezt. Máig az ebből fakadó elkeseredésemnek sikerült eluralkodnia rajtam.
Lényeg , hogy ma terveimmel ellentétben, köszönhetően a hangulatomnak, nem tanultam semmit pedig most lett volna időm , hogy bepótoljam,de.
Ma sok hülye műsort néztem MTVn ,viasaton és rájöttem, hogy nem azon kell siránkoznom megint amit biztosan nemtudok elérni, hanem arra kellen koncentrálnom amit elakarok érni és amim már megvan. Igen , mert lehet , hogy nincs olyan családi hátterem, de attól még nekem vannak szüleim, van hol laknom stb...
És nemutolsó sorban vannak emberek akik mindíg kifognak állni melettem, bármi is történik. Nekik szeretnék most valamiféle köszönetet mondani.

I. Lajos alias damilaja

Köszönöm, hogy elfogatdtad azt amiylen vagyok és a sok támogatást, a sok csokit ^^ a többit úgyis tudod:P





II.Erika és silence Gaba

nah hát előszőr is Eri, aki egy kivételes nő, anya és feleség:) és nem utolsó sorban igaz barát:) aki midíg segít és mindíg mellettem álltbármi is volt. Mindemellett csodálom, hogy milyen türelmes és kitartó és mennyi helyre tud odafigyelni egyszerre.
Szeretlek anya:)
apáról meg annyit, hogy nem hiába kapta a csönd jelzőt, Gábor az aki amennyire előtérbe és központba van barátságnál anynira háttérbe szorul, de ezt most nem negatívan értem. Lehet hogy nem feltünően de 100%ban lehet rá számítani. Szeretünk Gááááábor nálam kiéremelted MO. legjobb dark szakácsa címet^^

III. Dóóóóóóódi

nahát te lány:) te lehetsz MO. legjobb nem dark szakácsnője:P
téged is imádlak:) Azért amiért egy barátnak lennie kell. MÉgha néha elegünk van egymásból akkor is kitartunk és remélem te is kitartasz mert én nemhagyom h bármit is feladj bébi:) Nade köszönöm h meghallgatod minden hülyeségem és elbírsz viselni:)
És a finom kajákat is nagyon köszi:) meg h megértesz, meg a többit.

Persze a többi itt nem említett barátaimat is szeretem mégha időhiány miatt nem lehetünk annyit együtt:)MIndíg számíthatok rátok, ahogy ti is rám:)

MGB sok téma van még marad holnapra:P

2 megjegyzés:

  1. damilaja

    nem kellet elfogadnom mert így kedvellek amilyen vagy!!! támogatás ALAP, csoki ALAP, a többit meg úgy is tudod :)))

    VálaszTörlés
  2. A te szakácsnőd

    Drágám én úgy szeretlek ahogy vagy. A sok hülyeségeddel együtt, és ha kell életed végiég ellátlak sütivel:D:D
    csók:P

    VálaszTörlés